Ahogy gyakran előfordul, most is véletlenül botlottam bele az itt következő videóba. Viszont felidézte réges-régi élményeim egy angol klasszikus regénnyel, a Jane Eyre-rel kapcsolatban. Ha az ember nem ódzkodik a romantikus történetektől, akkor kifejezetten szórakoztató (na jó, néha idegesítő) lehet látni, mi lesz később a sztoriból. Mert ugye a romantikus történetek népszerűek, ezért számíthatunk rá, hogy újabb és újabb filmfeldolgozások születnek. Én a 2006-ost nem ismertem - eddig. Tudom, már van 2011-es verzió is, de igazából utoljára az 1996-os hagyott némi nyomot bennem.Abban sikerült jó néhány dolgot összecsapni, a férfi főszereplő sem tűnt igazán humoros figurának, viszont kifejezetten csúf volt (sorry, Mr. William Hurt.) Ez ugye bátor választás, hiszen nagyon hozzászoktunk, hogy az olyan szerepek esetében, ahol a karakternek a jelleme / sorsa / tettei / karizmája vagy maga a történet által kéne vonzóvá válnia, a rendezők tutira mennek, vagyis - nem bízva a színészi képességekben (kár) - már eleve olyan valakit választanak, aki bizton számíthat az ellenkező nem érdeklődésére.
Tipikus példa erre mondjuk Az operaház fantomja, ahol a fantom - akárki játssza - még álarc nélkül is jobban néz ki, mint vetélytársa. (Leszámítva a horrornak rendezett feldolgozásokat, amik mára kimentek a divatból.)Ez nyilván sajnálatos a színészekre nézve, kedvező viszont a film garantált eladhatósága tekintetében. Nem mindenki vágyik mélyebb jellemábrázolásra. Visszatérve az 1996-os változatra, mindenesetre a férfi főszereplő eléri, hogy legalább kedveljük, ha nem is szeretünk bele. Ami a női részt illeti, Jane tekintetében próbálnak visszafogottan választani a rendezők, de összességében neki is előny, ha némi vele született vonzerővel indulhat. Nekem mondjuk Charlotte Gainsbourg volt eddig a legjobb, nem túl szép, nem túl csúnya, de legalább az általa alakított Jane határozott karakter, több konfliktusba belemegy, ami szerintem a Ruth Wilson alakította Jane-ről kevéssé elmondható. (Nyilván ezt inkább a rendezőnek kellene felróni.) Mellesleg mindkét színésznő szája egy külön történet. Az ember próbál nem arra figyelni, mégis...
Érdekes mindenesetre a többi feldolgozástól eltekintve ezt a kettőt (1996 - 2006) összehasonlítani. 10 évvel korábbi az egyik. Rövidebb, kevésbé részletes - igaz, ez nem tévésorozat, hanem önálló film.Viszont jobbak az összecsapások a két főszereplő között, ez nagyon hiányzik a 2006-os feldolgozásból. Rochester jelleme 1996-ban "darker" és komolyabb, viszont humora szinte nincs.
A 2006-os Rochester humoros, viszont hiányzik a "darker side", nehéz elhinni róla, hogy az élet már alaposan meggyötörte. Túl öregnek nyilván nem kell lennie, hiszen a regény szerint első találkozásukkor Jane 35 évesnek becsüli.
Egy-két hatásos pillantástól eltekintve azonban túl vidám, túl közlékeny, Jane-t is szinte azonnal megkedveli...
Kettőjük közt ott vannak a cinkos egyetértések, a feszültség (konfliktus) viszont kevéssé jelenik meg.Vannak feleslegesen elhúzott jelenetek, mint a tűz utáni szoros közellét vagy a Jane képzeletében megjelenő, nevezzük így: ágyjelenet.
Sokaknak persze így is ez az igazi, nem vitatom Toby Stephens ebben a filmjében kifejezetten kellemes jelenség. Kicsit sem "frightening" - ami némileg ellentmond a karakternek. De ami minket (remélem Titeket is!) most jobban érdekel, az az, hogy Toby tősgyökeres angol famíliából származik, így nem vitás, igazán szépen beszél angolul. Alább a vele készült interjút láthatjátok, és könnyítésként olvashatjátok is a szöveget.
Aki pedig a filmekre is kíváncsi, vagy csak gyakorolna, jelzem, hogy mindkét verzió (és még jó néhány további is) teljes egészében megnézhető a YouTube-on.
